2015. május 22., péntek

Kinek a sárkány, kinek az ember...

az Erzsébet park átalakításának terve

Sepsiszentgyörgy városközpontjának átalakítási terve hirtelen robbant - vagy lopózott?!? - be a köztudatba. A város lakossága egy újságcikkből és pár internetes hírből szerezhetett tudomást a tervről, hogy idén nyáron a központi Erzsébet Park jórészt átalakul építőteleppé. Mire az emberek felocsúdhattak volna a meglepetés bűvöletéből, máris azt látják, hogy a park egy része be van kerítve, kizárva onnan a sétálókat, akik többnyire az idősek, a kisgyerekes anyukák, illetve a fiatalok. Rendkívül érdekes tény, hogy a nyilvános bejelentés és a kivitelezés elkezdése közti idő gyanúsan rövid, még két hetet sem tesz ki. Nem ehhez vagyunk szokva, hanem a halogatáshoz, a vitákhoz, a bizonytalansághoz, pénzhiányhoz, panaszkodáshoz stb.. Azonban, ebben az esetben a cécó elmaradt, az akadályok csodás módon elhárultak városatyáink útjából, és ... kezdődhetnek a munkálatok!

Azazhogy, várjunk csak! Gondolkodjunk, mielőtt cselekednénk, jóemberek!

Kinek és miért kell ez az egész? Kinek van hasznára? Mi is a célja a nagyszabású terülj-terülj ... felfordulásnak a város szívében?

A fennen hangoztatott cél a korszerű, nyugati stílusú főtér kialakítása, ahol elég hely van a nyári teraszok, biciklisek, gyalogosok meg a szabadtéri rendezvények számára. De van pár kérdés a projekt körül, melyet a város közvéleményének megismerni sincsen ideje, nemhogy hozzászólni, máris gyakorlatba akarják ültetni, jóformán a megkérdezésünk nélkül.

Kié a város? Kié a zöldövezet? Kinek az érdekeit képviseli a valóságban ez a nagy titokban előkészített „városfejlesztés”?

Vegyük pontról pontra:
Miért is kellene majmolni a nyugat-európai városokat? Valami jobb, szebb, értelmesebb van ott a miénknél? Esetleg valami baj van a saját érzéseinkkel, értékeinkkel, hagyományainkkal? Nem is tudtuk, de valami lemaradt, másodrangú helyen éltünk egészen idáig?
A jobb legtöbbször a jó ellensége. Vagy, a gyengébbek kedvéért: Ha nem romlott el, ne javítsd meg!
Mi lenne az eredménye egy helyi népszavazásnak, ahol a következő kérdésre kellene válaszoljanak az Erzsébet Parkot örömmel látogató polgárok: Inkább kikövezett Főtéren, vagy fákkal, madárdallal, sünökkel, mókusokkal teli Parkban szeretnének sétálni, pihenni, lazítani, biciklizni stb. városunk lakói? 

A kikövezett Főtér fizikai tulajdonságai szerint megfelel egy homoksivatagnak, amely meleg időben kétszer olyan meleg, mert a kövezet felmelegedik és tárolja a hőt, tehát a talpalatnyi „fűtött padló” és a Nap, úgymond „két tűz közé” fogja a nyugalomra és kikapcsolódásra vágyókat, anélkül, hogy esélyük lenne behúzódni a fák hűs árnyékába.
Az új terv érdekében, persze, fákat kell kivágni. Sőt, hogy a feláldozandó fák száma ne tűnjön túl nagynak, még a múlt télen „eltüntettek” a központból 22 élő fát. A nyomok azonban árulkodnak. Meg lehet számolni a fűben éktelenkedő csonkokat, ahol nemrég még a válogatott fafajták szép, erőteljes példányai üdítették tekintetünket, frissítették a levegőt és puszta létükkel valóban kellemes hangulatot biztosítottak. Mint tudjuk, a tettes mindig visszatér a tett színhelyére. A megmaradt fákból most újra ki akarnak dönteni egynéhányat, de miféle ésszerű okkal? Mire jó ez? Ez lenne a döntés-hozók szerepe? Kinek fontosak a fák, az élő természet, a szépség, az egészségünk meg a jó közérzetünk? Kinek fontos az ötvenezer kisember, akinek a keservesen megkeresett jövedelméből adózni kell, hogy aránytalanul nagyobb fizetést kaphasson belőle az ilyenféle terveket kigondoló és végrehajtó „elöljárók testülete”?

A (fa-)„döntéshez” ilyen jól értő városatyák, amikor a Kertészet és a Környezetvédelmi Hivatal vezetőivel karöltve elkészítették ezt a tervet, elfeledték, vajon, hogy az érvényben levő törvények szerint a városi embereknek, igenis, joguk van az elegendő zöldövezethez, és, hogy a törvény által biztosított élő zöld felület városunkban egyáltalán nem található meg? Az utca szélén cigarettatálca szerepét betöltő mozgatható virágos vagy díszfás ládák ebbe a kategóriába nem tartoznak bele. Sem a tervek szerint több évtizedes vagy akár évszázados fák helyét átvevő sima gyep.

A bennfentesektől még lehet hallani egy központi szabad Wi-Fi zónáról a projekt keretén belül, amely a fiatalok számára kitalált mézesmadzag szerepét tölti be. Tapasztalatlanságuk és belső érettségük miatt a kamaszok, nyilván, kapva-kapnának ezen a lehetőségen. De a tervezőket már semmi sem mentesíti a felelősségvállalás alól. Ők, ítélőképességük birtokában, úgy tartják jónak, hogy a Parkon áthaladó minden egyes ember minden egyes alkalommal részesüljön az elektromagnetikus mező minden áldásában. A fokozatosan felhalmozódó, ismétlődő energetikai stresszhatásra a szervezet először is fáradtsággal, kedvetlenséggel, fejfájással reagál. Ha a kiváltó ok nem szűnik meg, idővel csökken a koncentráló képesség, a problémamegoldási készség, romlik az emlékezet, és általában az intelligenciaszint. Súlyos terhelés esetén depresszió és más pszichés zavarok alakulhatnak ki. Nagyszerű ajándék, ugyebár, gyermekeinknek, unokáinknak meg a gyanútlan járókelőknek? Ezt orvosi kutatásokkal még eddig senki nem cáfolta meg, viszont, sajnos, sokan tagadhatatlanul tapasztalják, akik otthonukban, munkahelyükön ki vannak téve az ilyen jellegű ártalmas környezetnek.

Szabadtéri rendezvények eddig is voltak, még csak nemrégiben értek véget a Szent György Napok, például. Akadályozta bármi a szervezést vagy az esemény konkrét lezajlását? Hiányzott valami lényeges, mint, például, elegendő felhasználható közterület a programok lebonyolítására? Ha minden nagyszerűen működött és a rendezvény sikeres volt, most miért akarnak a józan ész ellenére fából vaskarikát eszkábálni, és azt állítani, hogy a fekete az fehér, a rossz az jó, a csúf az csodaszép?
Nos, erre is van válasz!
Így akarja a Sárkány! Bizony!
Őurasága, a Sárkány előbbre való akar lenni Szent Györgynél, városunk névadó és védőszentjénél.
Már meghódította a helyi autóbusz-társaságot, az őt legyőző szent lovag ünnepén igyekszik az előtérbe furakodni, ami a Szent György Napok programfüzetében nagyon is jól sikerült neki, és ezen múlandó eredményen felbuzdulva, most nagyképűen és oktondi módon azt képzeli, megengedjük neki, hogy birtokba vegye az egész parkot és a Központot.

Ki ez a Sárkány?
A keresztény hagyomány szerint Szent György az isteni erények képviselője, míg a sárkány a gonosz, démoni erők megtestesítője, akit a hős lovag legyőzött. 
Mit is lehet tudni valójában a sárkányról? Manapság az égen egyet sem látni, de a Pokol tele van velük. A sárkány egy jelkép, az ősi ellenség megtestesítője, aki fellázadt a Szeretet Istene ellen. A sárkány egy hidegvérű hüllő és, mint ilyen, az alacsonyrendű, állati ösztönöket és hajlamokat jelképezi, melyek mindannyiunkban megvannak. Mindazt, ami lealacsonyító bennünk, mindazt, amit a szeretet, az öntudat, a lelkiismeret, az erkölcs, az értelem és az Istenben való bizakodás által igyekszünk túllépni, uralni, kifinomítani, felemelni és átalakítani önmagunkban. A félelmet, az agresszivitást, a haragot, az önmagáért való fékeveszett élvhajhászást, a gátlástalan mohóságot, a gőgöt, a mások fölötti hatalom beteges vágyát, a gyáva szolgalelkűséget, az érzéketlen, közönyös kegyetlenséget, az önzés minden formáját, a becstelenséget, no meg az intelligenciát teljesen nélkülöző ostobaságot is. A Sárkány mindaz, ami méltatlan egy igaz emberhez, mindaz, ami be akar csapni bennünket (emlékezzünk az Édenkert kísértőjére!), hogy azt higgyük, magunk is hozzá hasonlatosak vagyunk és azok kell legyünk. Ő az, aki nem képes észlelni a természet, a teljes Teremtés tökéletes, sérthetetlen harmóniáját, az alapvető emberi jóságot, a szeretet melegét, a szépművészetek értékét, a lélek végtelen kreativitását, a felébredt, lángként lobogó géniusz gyönyörűséges és jóindulatú hatalmát, a szabad öntudat felelősségteljes kristályos egyensúlyát, a szentség erejét és Isten örök jelenlétének elmondhatatlan békéjét, végtelen, diadalmas eksztázisát.

A sárkány csak önmagát akarja. Számára az ember és mindaz, ami az emberben több az állatnál, érthetetlen és ezért félelmetes, tehát ellenségnek tűnik. Ez az oka annak, hogy soha nem nyugszik, mindig próbálja álnok módon – és nem szemtől szemben, tisztességesen – legyőzni, maga alá gyűrni, saját lelkétől is elidegeníteni az embert.

Mindezek tudatában, már csak egy kérdés maradt.

Kinek kell a sárkány és kinek az ember?

Aki úgy érzi és gondolja, hogy nem mindegy, milyen környezetben élünk és mihez szoktatjuk hozzá gyermekeinket, fiataljainkat, aki azt akarja, hogy ne tegyék tönkre saját pénzünkön a Városi Parkot, aki nem ért egyet vele, hogy Szent Györgyöt „kifelejtve a képből” újabb emlékművet emeljenek a sárkányfajzatnak, az hallassa a szavát, fogjunk össze egymással és alkossunk olyan várost magunknak és az utánunk következőknek, ahol az igaz ember szégyenkezés és félelem nélkül, felemelt fővel, szabadon járhat, gondolkodhat, érezhet, cselekedhet és legtisztább önmaga tud lenni egész életében!

Isten óvja és áldja a jóravaló embereket!

(Kedden hat órától, a Kónya Ádám Művelődési Házban, az Életfa klub szervezésében, vitát tartunk az Erzsébet park átalakításáról. Meghívottaink is lesznek, mindenki felteheti kérdéseit.)

2015. május 19., kedd

Rétyi mutyi, egy közmeghallgatás kulisszatitkai


Nagyon reméltük, hogy nem lesz közmeghallgatás, de úgy tűnik, hogy ez nem volt kívánságműsor.

A környezetvédelmi hivatal büszke főnöke (továbbiakban csak főnök) arrogáns bevezetővel kezdte. Akinek még illúziói voltak a közmeghallgatásról, az hamar rájött, hogy nem egyenrangú félként lesz jelen a beszélgetésben. A hivatal, szerintük, megtette kötelességét, meghirdették a közmeghallgatást. Ettől függetlenül, a tájékoztatást nem vitték túlzásba, például  nem tudott a közmeghallgatásról a kultúrházzal szemben található vegyesüzlet eladója, de még a rendőr sem, ő csak annyit mondott az érdeklődőknek, hogy valami gyűlés lesz. Mint utólag kiderült, alig tíz rétyi lakos vett részt a közmeghallgatáson. Amúgy sem tolongtak az érdeklődők a kultúrházban, talán hetvenen jelentünk meg. Idővel a terem fele lelépett.

Nem spilázták túl sem a vetítést, sem a hangosítást, egy oldalfalra vetítettek, ami nem könnyítette meg az adatok olvasását. Végül is ez közmeghallgatás volt nem mozi.

A főnök bemutatta két munkatársát. A hivatal részéről elmondták, hogy ők mindent megtettek, ők nagyszerűen dolgoztak. A dokumentáció készítője következett, nekibuzdult románul az előadásnak, mire a közelemben ülő helyi néppártos tanácstag jelezte, hogy jó lenne magyarul is elmondani, mert sokan nem értenek románul.

A főnök kételkedett abban, hogy vannak románul nem tudó emberek. Nem sok kedvem volt csak románul hallgatni a tervezett hőerőmű részeinek leírását, elsőként jelentkeztem. Jól megbámultak. A helyiek szemében elveszítettem a román érettségit.
Ne csak elméletben harcoljunk nyelvi jogainkért, már ezért is megérte ott lennem. Ketten jelentkeztünk a tanácsossal, majd a tanácsos biztatására páran még bátorságra kaptak. Izgalmas volt, hogy románul kérdezték meg, hányan nem értik az előadást. A főnök nehezményezte, hogy politizálunk, de ez legyen a legnagyobb baj az életünkben. Kellemes meglepetés volt, hogy a tanácsos ennyire tájékozott.

Én már rutinosan keresem a könnyebb utat, a halálnak sincs kedve napokig bolhászni a szakszavakat. Itt zárójelben elmerenghetünk azon, hogy a rendszerváltás óta tartó anyanyelvet óvó küzdelemben, miért nem jutottunk el addig, hogy a kétnyelvű tájékoztatás természetes legyen? Ez még a dokumentáció készítőjének fejében sem fordult meg, pedig patinás líceum diákjaként ő sem úszta meg, hogy minden ünnepen ne Reményik templom és iskola védelmére buzdító versét hallgassa, merőkanállal kaptuk a szellemi tápot.

Nem aranyoztuk be a dokumentáció készítőjének napját, ismertethetett két nyelven. Rendületlenül gyűrte az anyagot, bár meg-megbicsaklott a szaknyelv, néhol a mi nyersfordításaink szintje köszönt vissza. Ami nem ugrott be, azt bátran körülírta. Többször elhangzott, hogy az elérhető legjobb technológiát kapjuk. Mit mondhatnánk, hogy készülhetett volna jobban is?

Később az egybegyűltek kérdezhettek, állítólag mindannyian készülhettünk volna jobban is.

A főnök elemében volt, úgy nézett az egybegyűltekre, mint enervált osztályfőnök a hülyegyerek ötödik B-re, rosszulesett neki, hogy nem kapott megfelelő felkészültségről tanúskodó kérdéseket. Pedig mondott példát is a gyengébbek kedvéért, de mi, elvetemült banda, nem akartunk semmit kérdezni. Nem akartunk németországi példákat hozni, nem akartunk más szűrőberendezést, úgy tűnt, nem akarunk semmit, csalódást okoztunk.
Tudvalevő, hogy mi csak hobbiból járunk közmeghallgatásokra, azért törtünk magunkat, hogy kijussunk Rétyre, mert nem akarunk semmit.

Eltökélt civilként sok mindent akarunk, de már nem szeretnénk a Holdig repülni, sem nekifutni fejjel a falnak, szert tettünk némi rutinra. Volt egy üzenet, célba juttattuk, részünkről a küldetést teljesítettük. Tömören és velősen ennyi volt:„Követeljük, hogy a végleges bírósági döntések meghozataláig a Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzeme és annak területén felépített hőerőmű számára semmilyen további engedélyt ne állítsanak ki a szakhatóságok.”

De nem úsztuk meg kritika nélkül. Mindenki megtudta, mennyit ér, a jelen levő zöld aktivistáktól (ezek mi voltunk) a sajtó munkatársaiig. Mikor a román napilap érdeklődő munkatársa arra kérdezett rá, hogy a hivatal szerint mi lehet a gyárral a legnagyobb probléma, majd’ megharapták. A főnöktől megtudta, hogy figyelhetett volna jobban, mert előbb mondták el, hogy nem lesz baj. Megtudta, hogy felkészületlen, mert ha felkészült volna, most tudná az összes említett törvényt és nem mondana olyan butaságokat, hogy neki újságíróként az átlagembernek kell megmagyarázni a problémát. Amúgy vegyen részt sajtótájékoztatókon, mert látszik rajta, hogy új ember, a főnök mindenkit névről ismer. És tényleg, mindenki nevét tudta, mint egy osztályfőnök. Le a kalappal a sajtó türelme előtt.

A főnök jelezte, hogy a kétnyelvű dokumentáció ismertetése végén a gyengébbek kedvéért feloldott két mozaikszót, részéről ezzel minden homályt eloszlatott. Szívére vette a hivatala munkáját ért kritikákat, szemünkre vetette, hogy mi civilek voltunk olyan gazemberek, hogy őt támadtuk, ahelyett, hogy konzultáltunk volna vele (Ebben volt valami igazság, volt némi szerepünk a Greenpeace petíciójának népszerűsítésében, amiben a lemondását kérték.). Lám, most is felkészületlenül jelentünk meg és nem volt semmiféle tiltakozás eddig. (Volt tiltakozás, négy civil szervezet tiltakozott a közmeghallgatás megtartása ellen, hihetetlen, hogy elfelejtette, holott iktatta a hivatal; „négy hazai civil szervezet – a fővárosi Bankwatch Románia, a fogarasi Neuer Weg, a kolozsvári székhelyű Energy Justice és a bukaresti Greenpeace Románia Egyesület – csütörtökön óvást nyújtott be a rétyi hőerőmű engedélyeztetése ellen, jogi érveik felsorolása mellett kérték, ne tartsák meg a hétfői közmeghallgatást.” bővebben itt)

Civil aktivista társam ezt a kérést a közmeghallgatáson is elmondta, azt is jelezte, hogy az üzem engedélyek nélkül működik. Kiderült, hogy ez sem a hivatal dolga, és megint félrebeszélünk, sőt, a főnök tudja, hogy minden az erdővédelemről szól, és jobb lenne, ha az erdő aljában védenénk az erdőt.

Volt meglepő fordulat is, hogy ne maradjunk dráma nélkül: megtudhattuk, hogy már nincsenek felkészült szakembereik a hivatalban, és nehéz nekik az élet. Azért annyira nem volt nehéz, hogy ne adjanak meg minden engedélyt, amit tőlük kértek.
Jó lenne egyszer kideríteni, hogy ilyenkor mit várnak el a közönségtől: veregessük hátba, hogy lesz ez jobb is, dicsérjük meg, hogy fantasztikus munkát végez, esetleg borítsuk rá az asztalt?

Nem babra megy a játék. A rétyi fűrészüzem működik, és azon vannak, hogy minden engedélyt kiállítsanak nekik.

...

2015. május 4., hétfő

Ments meg minket, Uram…

foto: Toró Attila

Már lassan semmin nem lepődöm meg, rezignáltan olvasom a hírt: csúszópénz elfogadásával gyanúsítják Székelyföld egyik legdinamikusabban fejlődő városának tartott Csíkszereda polgármesterét és alpolgármesterét. Mi, udvarhelyszékiek még egyféleképpen fel is tekintettünk Ráduly Róbertre és a csíki városvezetésre, hiszen mandátuma alatt látványosan elhúzott, a fejlődés szempontjából, Hargita megye székhelye Székelyudvarhelyhez képest. Még vizsgálati szakaszban van az ügy, ezért nagyon nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni, ám erdélyi magyar és székely emberként fájdalmas megtapasztalni, hogy politikusainkat, képviselőinket a korrupciós ügyeket tekintve semmi nem különbözteti meg román társaiktól. Nemcsak korrupciós botrányok, hanem másfajta – gazdasági jellegű, valamint klientizmusra és más összefonódásokra utaló – káros cselekedetek is árnyékolják polgármestereink, tanácselnökeink közéleti tevékenységét. Elég, ha Tamás Sándorra, Olosz Gergelyre és a Schweighofer rétyi üzemére, Borboly Csabára és a törpe vízierőműves, valamint a DNA által vizsgált aszfaltos bizniszre gondolunk, de jócskán akadnak apróbb törvénytelenségek, hivatali visszaélések, mint például Székelyudvarhely alpolgármesterének, Benedek Árpád Csabának engedély nélküli házépítése, vagy Homoródszentmárton polgármesterének, Kerekes Péternek Homoródkeményfalva határában megtapasztalt, megalapozatlan, a reális birtokviszonyokat teljesen figyelmen kívül hagyó földosztási intézkedései. Emellett több politikus is részévé vált a gazdasági struktúráknak, közbirtokosságok tucatjaiban vállaltak tanácsadói, sőt vezetői beosztásokat, de ott bábáskodnak például a Csíki Magánjavak döntéshozó testületében is.

Az említett urak közül többen folyamatosan hangoztatják, hirdetik, zászlójukra tűzik a székely értékeket, hagyományokat, szokásokat. Számtalan esetben beszélnek Székelyföld autonómiájának szükségességéről, az önrendelkezésről, a székely nép jövőjéről, amely nyilván az ők aktív közéleti szereplésük segítségével, hatására valósulhat majd meg. Fennkölt politikai retorikájuk és a nyomozó hatóságok által megfogalmazott rideg valóság közti ellentmondás hatására úgy gondolom, hamarosan mi magunk mondhatjuk majd az őseink nyilától rettegő népek fohászát: ments meg minket, Uram, erdélyi magyar politikusaink autonómiatörekvéseitől!

Z. Nagy István

2015. május 3., vasárnap

A parasztgazdaságok többfunkciós szerepének elismerése jelenti a román falu sokszínűségének és gazdagságának útját

foto: Monica Popovici, (a kép a bioportán készült)


Willy Schuster

Tizenhét évvel ezelőtt, Németországból hazaköltözve, feleségemmel Laviniával és három gyermekünkkel (jelenleg öt gyermekünk van) elhatároztuk, hogy falura költözünk, mert egy igazi kis biogazdaságra vágytunk pár tehénkével és pár hektár földdel, hogy önellátóan, boldogan és jól élhessünk. Legfőbb mentorom-tanítóm John Seymour és Az önellátás teljes könyve (The Complete Book of Self Sufficiency) című műve. Legtöbbet azért imádkoztunk, hogy ha már lemondunk komfortos németországi életünkről, akkor követendő példát mutassunk, statuáljunk sok romániai falusi család számára. Szászmuzsnának hívják azt a Szeben megyei falut, amely minket befogadott, akkoriban 400 tehén volt a falu csordájában. Majdnem minden portán volt egy-két tehén és az emberek művelték a földet. Alig egy-két év elteltével megtört a lelkesedés, a lovakkal, traktorral, illetve a forradalom után régi színekben, csűrökben, istállóban talált mezei szerszámokkal, legtöbb esetben kézi munkával pár hektáron művelt gazdálkodás íze megkeseredett a „a rossz hír a juhtartóknak, a nem versenyképes kisgazdaságoknak ” típusú üzenetektől, amelyekkel az önkormányzatok, az adminisztráció, a politikum és a média bombázta az embereket. Közeledett az EU-csatlakozás. De Európa épp a diverzitásban szeretne egységességet, tudtam meg ott, ahol laktam és ahol az biogazdálkodást tanultam, a nyugat a biodiverzitásnak örül, meg olyan mesterségeknek és fenntartható eljárásoknak, amelyeket ők már elfelejtettek, de ami nálunkfelé még mindig él. Azonban az előítéletek és a klisék zajosabbak bizonyultak, mint a biogazdák, így az EU nem csak szupermarketek sokaságát hozta a városokba, hanem betelepítette a nagybirtokok és a földzsákmányolás intézményét is. 2007-ben, az unióból érkező több ezer földművessel együtt részt vettem egy brüsszeli tüntetésen, egy a kisgazdaságok számára is inkább megfelelő Közös Agrárpolitikáért (KAP), nekem ott egy Inkább legyenek szomszédjaim, mint hektárjaim! feliratú, angol és francia nyelvű plakát jutott. „Úgy van!” mondtam, Isten is társas lénynek és arra teremtett, hogy termékeny, funkcionális és gazdaságilag életképes közösségekben éljünk. Akkor éreztem először elhivatottságot arra, hogy a kisgazdaságok jogaiért, a környezet- és tájbarát mezőgazdaságért és az élelmiszer-önállóságért harcoljak. Remélem, hogy az idén a falu csordája ismét száz főnél többet számlál majd. Három évvel ezelőtt csak negyven tehén volt és majdnem privatizálták a falu legelőjét. A falu határában található források vize még iható, sőt nagyon finom és hűs a nyári forróságban. Még mindig lovakkal kapáljuk a kukoricát május-júniusban. A dombokon, ahová nem tud felmenni a traktor, még le tudjuk kaszálni a füvet kézileg. A kézzel fejt tej régi szép emlékeket idéz, nyersen fogyasztva összetéveszthetetlen az íze. Mindig elmondom a minket meglátogató turistáknak, hogy az én teheneim 70%-ban gyógyfüveket esznek, van fogalmuk arról, hogy milyen jó minőségű tej ez?
Az ösvények, mezsgyék és patakok közötti vetések mozaikszerű látványa, a vetések sokfélesége, sokszínűsége tavasztól őszig elbűvöli még a városiakat és turistákat. A föld hemzseg a mikroorganizmusoktól, kis élőlényektől, gilisztáktól, bogaraktól. A rétek, mezők, berkek, tavak, ligetek, mocsarak, folyók és erdők tele vannak mindenféle madárral, vaddal, hallal és hüllővel.
Erdélyben helyenként találkozhat medvével, farkassal, borzzal, rókával, őzzel, hiúzzal vagy hóddal a vándor.
A kakukk tavasztól őszig énekel, nekem ez mindig okot ad a hálára, stresszoldó hatása miatt. A búbos banka dala ellenben idegesítő. Nagy örömünkre egész évben madarak énekelnek körülöttünk és nemcsak dalolnak, hanem segítenek fenntartani az ökológiai egyensúlyt.

Azért, az érdemükért hogy a falusi vidék sokszínűségét fenntartják és gazdagítják, el kell ismertessük a falusi gazdaságok többfunkciós szerepét. Hogy ez mit jelent?

- Kikapcsolódást és egészséget biztosít a szép táj, a víz, a tiszta levegő és az egészséges ételek segítségével.
- Szociális szerepe van, munkalehetőséget, megélhetés és lakhatási lehetőséget biztosít.
- A román nemzetgazdaság számára az egyik legfontosabb bevételi forrás lehet a turizmus. Mi falusi vendéglátókként ismerjük és tapasztaljuk a növekvő keresletet ebben az ágazatban.
- Jó hatása van a környezetre, kivédi és ellensúlyozza a vegyszeres nagyipari mezőgazdaság kártékony hatásait.
- Az élelmezéssel kapcsolatos önellátás megvalósítása, a helyi és regionális fajok és fajták sokszínűségének biztosítása.
- Kulturális szempontból tudjuk, hogy a falu jelentősen hozzájárult a sokszínű népi értékek fennmaradásához.
- Oktatási, szociális és szakmai tevékenységek.
- Tangazdaságok, foglalkozás-terápia, stb.

Arra buzdítalak benneteket, kedves olvasók, hogy ösztönözzétek és támogassátok a falusi gazdaságokat, hogy sok boldog család élhessen falvainkban!

Isten segítsen minket!

A szerző a Via Campesina nemzetközi parasztmozgalom tagszervezetének, az Eco Ruralis Egyesületnek a tagja.

Köszönöm a szerzőnek és a fordítóknak, hogy a cikk megjelenését lehetővé tették.